A védett terület 134.936 ha. A legkisebb tengerszint feletti magasság 470 m, a legnagyobb pedig 2100 m. Emberi települések csak a Maros szorosban léteznek, így megmaradt az élőhelyek és fajok természetes sokszínűsége. A nagy kiterjedésű (100.000 ha) összefüggő erdők előfordulása hozzájárult egy jellegzetes biológiai sokszínűség létrejöttéhez, a Kárpátok vulkanikus hegyeiben. Ebben a régióban található meg a Kárpátok ragadozóinak az egyik legnagyobbra értékelt populációja és genetikai központja, valamint egy jelentős csoportosulása az EU-s irányelvek által védett növény és állatfajoknak, illetve élőhelytípusoknak.

Barna medve (Ursus arctos)

A barna medve a ragadozók rendjébe tartozó faj, melynek sok alfaja van. A barnamedve a medvefélék legismertebbje. Északnyugat-Amerika és Eurázsia sarki és alpesi tundráin, fenyveseiben, esetenként vegyes erdeiben él. A barna medve a 19. századig nem csak Ázsia mérsékelt égövi és hidegebb területein, hanem úgyszólván egész Európában is gyakori volt. Az európai barnamedvék ma már azonban csak néhány magasabb hegységben találhatók meg, például az erdélyi Kárpátokban jelentős a számuk.

A barnamedve főbb jellemzői: erőteljes testfelépítés, sokgumós zápfogak, talpon járás, jó szaglóérzék, gyenge látás. Tápláléka vegyes, elsősorban növényi eredetű anyagok, úgy mint füvek, bogyók vagy gumók. A barnamedve alapjában véve magányos állat, kivéve a bocsok által kísért anyáktól. A téli hónapokban – amikor kevés táplálékot tud találni – barlangokban és más védett helyeken húzza meg magát.

Farkas (Canis lupus)

A legnagyobb termetű európai kutyaféle és az ember után a legnagyobb elterjedési területű emlős. Nyáron többnyire magányosan, ősszel falkákba tömörülve, közösen vadásznak. Sikeres vadászat után egy egyed 5-10 kg táplálékot is képes elfogyasztani, de ínség idején egy hétig is bírja az éhezést. A falkában harcok révén alakul ki az erős hierarchia. Az alulmaradt egyed meghunyászkodása kioltja a győztes támadókedvét, így igazán véres küzdelemre a csoporton belül nem kerül sor. A falka élén az úgynevezett alfa hím áll. Utána következik az alfa nőstény. Ha az alfa hím sérülés vagy más miatt elveszti dominanciáját, akkor a béta hím veszi át a vezető szerepét. A rangsor a szaporodás és az evés sorrendjét is meghatározza. Az egyes egyedek rangjukat testtartásukkal és arcmimikájukkal jelzik. Kotorékát általában rókák, borzok vagy nagyobb rágcsálók ásta járatokból alakítja ki. Folyosója akár 10 méter hosszú is lehet.

Hiúz (Lynx lynx)

A hiúzok testhossza 1 m körül mozog, további 15-25 cm-t tesz ki az állat farka. Marmagassága átlagosan 70 cm. Hallása, tapintása fejlett. Hosszú végtagjai és izmos teste még a mély hóban is lehetővé teszi, hogy egyetlen, 3-4 m-es ugrással támadja meg áldozatát. Erős, éles karmú mancsa a sikeres zsákmányfogást segíti. Aktív ragadozó, különféle madarak, kisrágcsálók éppúgy szerepelnek étlapján, mint őzek, rókakölykök, szarvasborjak vagy vadmalacok. Magányosan élő állat, változatos méretű, 10-100 négyzetkilométer kiterjedésű területet birtokol. A terület központjában, földi üregekben vagy sziklahasadékokban rendezi be vackát.

Vadmacska (Felis silvestris)

A vadmacska Európa egyik legkevésbé ismert emlős ragadozó faja. Rejtett életmódja rendkívül megnehezít a vizsgálatát, élettevékenységeinek, viselkedésének jobb megismerését. Sokfelé veszélyeztetett faj is. Európában, Ázsia nyugati részén és Afrikában honos. Erdős, nyílt és sziklás területeken egyaránt megjelenik, bár leginkább a középhegységi lombos erdőket kedveli. A magashegységekben már ritkább. A legfrissebb adatok szerint stabil és szaporodó állományai vannak Franciaországban, Németországban, Olaszországban, az Ibériai-félszigeten és a Kárpátokban.

Térkép